Naná Színház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Zengőerdő
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Színdarabok
 
Bölcsességek
 
Tagok
Tagok : Zilahi SándorKéptárak: Súgó

 

Gyermekkoromtól fogva szeretek szerepelni, Bethleneztünk is régen,

hogy jó lakhassunk, ha behívnak.

Később be álltam a Lakodalmasba, beköszöntők közzé.

Zsuga János vezetésével elő adtuk A lakodalmas színdarabot.

Szinte minden szöveget megtanultam. Szerencsére könnyen tanulok.

Aztán jött a Pávakör a Nyugdíjasok klubja, mindig adtak valami mondókát.

Szeretem, ha rám figyelnek. Aztán már azt hittem, hogy befejeztem.

- Hát jött az Ildikó.

 

A Naná színházban nagyon jól éreztem magam.

A szerepeket mintha nekem találták volna ki. Csikótojás – Szunnyadó lángész –

Kukás guru – Papuska szerepeket osztotta rám Ildikó.

Majdnem 80-évesen, közönségdíjat kaptam, a fesztiválon, jól esett a megbecsülés

is amit a rendezőtől, és a többi szereplőtől kaptam.

Sok betegség miatt kénytelen voltam félbehagyni a színjátszást, de a színtársulattól

nem szakadtam el. Figyelem a szereplőket, a próbákat, a sikereket.

Örülök, ha jól szerepelnek, szeretnék köztük lenni.

Gondolatban nagyon sokszor ott is vagyok.

                                                                         Zilahi Sándor

 

Ui: Sajnos 2007 nyara óta az égi színjátszók körét gyarapítja, Sanyi bácsi.

Mindig jó szível, emlékezünk rá.   A NANÁ színház társulata.

 

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 
Óra


 
 
Hírek

Sziasztok!

Ti most a Naná Színház honlapján vagytok. Nézzetek szét, íratkozzatok fel a hírlevélre és regizzetek!

 


 

Szeretném megkérni a színház tagjait, hogy az önéletajzokat minél hamarabb jutassátok el hozzám.

Üdv: admin

 


 

Üdv!

Gyertek és csatlakozzatok a Naná Színház csapatához. Elérhettek a honlapon a ,,kérdezz" menüpontban vagy a nanaszinhaz@citromail.hu email címen.

Várunk benneteket.

 

 

 


A Naná Színház a budapesti Magyar Művek Fesztiválján különdíjat kapott.

 


 

 A Hajdú Rege című darab a PSZT fesztiválon aranyminősítést kapott.

 


 

Mint láthatjátok új külsővel és sok változással életet leheltünk az oldalba. Képek kerültek fel, melyeket a galériába tekinthettek meg. Új háttérzenét tettünk fel, mely a Zengőerdő c. mesemusicalban volt hallható. Továbbá rengeteg változást tervezünk, ami remélem nektek is tetszeni fog.

 

 

 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Színdarabok
Melyik színdarabot látnád ismét a színpadon?

Hajdú Rege
Zengőerdő
Rátóti csikótojás
Kukás Guru
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG