Naná Színház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Zengőerdő
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Színdarabok
 
Bölcsességek
 
Tagok
Tagok : Safranka LászlóKéptárak: Súgó

 

Safranka László vagyok 1992. június 19-én születtem Hajdúnánáson.

Általános iskolába itt Hajdúnánáson a II. Rákócziba jártam.

Momentán még középiskolai tanulmányaimat folytatom szintén a városban, de már a Kőrösi gimiben.

A tanulmányok persze engem is lefoglalnak, de azért van időm rengeteg másra is, ezek közül az egyik városunk színjátszó köre.

A Naná színházzal nagyjából két éve kerültem kapcsolatba Haranginé Simon Tímea tanárnő jóvoltából. Az első darab, amelyben szerepet kaptam a Pázmányos volt. A próbák mindig jó hangulatban telnek. Sokat nevetünk, és igazi barátságok is szövődtek, sok embert ismertem meg. „Színészi pályafutásom” még meglehetősen sok buktatót tartogat, de egy nagyon szép reményekkel kecsegtet, hiszen bárki lehet közölünk akár a következő (Robert Pattinson vagy Kristen Stewart : - )


 

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

 
Óra


 
 
Hírek

Sziasztok!

Ti most a Naná Színház honlapján vagytok. Nézzetek szét, íratkozzatok fel a hírlevélre és regizzetek!

 


 

Szeretném megkérni a színház tagjait, hogy az önéletajzokat minél hamarabb jutassátok el hozzám.

Üdv: admin

 


 

Üdv!

Gyertek és csatlakozzatok a Naná Színház csapatához. Elérhettek a honlapon a ,,kérdezz" menüpontban vagy a nanaszinhaz@citromail.hu email címen.

Várunk benneteket.

 

 

 


A Naná Színház a budapesti Magyar Művek Fesztiválján különdíjat kapott.

 


 

 A Hajdú Rege című darab a PSZT fesztiválon aranyminősítést kapott.

 


 

Mint láthatjátok új külsővel és sok változással életet leheltünk az oldalba. Képek kerültek fel, melyeket a galériába tekinthettek meg. Új háttérzenét tettünk fel, mely a Zengőerdő c. mesemusicalban volt hallható. Továbbá rengeteg változást tervezünk, ami remélem nektek is tetszeni fog.

 

 

 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Színdarabok
Melyik színdarabot látnád ismét a színpadon?

Hajdú Rege
Zengőerdő
Rátóti csikótojás
Kukás Guru
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG